Közreműködik a munkahelyek, munkaeszközök létesítési folyamatában, érvényre juttatja a munkavédelmi követelményeket, meghatározza, elvégzi, illetve elvégezteti a munkaeszközökre és a munkakörnyezetre vonatkozóan előírt előzetes és időszakos munkavédelmi szempontú vizsgálatokat. Közreműködéssel - ellenőrzéssel és ellenőriztetéssel – érvényt szerez a munkahelyek és munkaeszközök, valamint az alkalmazott alap- és segédanyagok egészséget nem veszélyeztető és biztonságos használati szabályainak betartásának. Közreműködéssel gondoskodik a munkavégzéssel együtt járó kiszolgálási folyamatok (rakodás, anyagmozgatás, szállítás, tárolás, raktározás stb.) egészséget nem veszélyeztető és biztonságos megvalósításáról. Közreműködik a megelőzési stratégia, a munkahelyi munkavédelmi program, a kockázatértékelés elkészítésében és a kapcsolódó feladatok megvalósításában, valamint ehhez kapcsolódóan részt vesz az egyéni védőeszköz juttatás belső rendjének kialakításában, elősegíti, ellenőrzi és ellenőrizteti a szabályok betartásá. Közreműködik a Mentési terv elkészítésében, részt vesz és munkavédelmi szempontból szervezi, szakmailag irányítja és ellenőrzi a mentési és a kiürítési gyakorlatokat. Elvégzi, illetve irányítja a munkabalesetekkel, kvázi balesetekkel kapcsolatos szakmai, adatszolgáltatási (bejelentés, kivizsgálás, nyilvántartás) és egyéb feladatokat. Összefogja, koordinálja, szakmailag irányítja és elősegíti a munkáltató munkavédelemmel kapcsolatos tájékoztatási, oktatási és együttműködési feladatait Közreműködik –ellátja, elláttatja – a munkáltató munkavédelemmel kapcsolatos feladatainak ügyintézését, a munkáltató ez irányú képviseletét, gondoskodik a munkavédelmi dokumentumok, dokumentációk aktuális állapotban való tartásáról. Kötelező modulok Munkavédelmi technikus szakképesítés megszerzéséhez: A munkavédelemmel kapcsolatos jogi, igazgatási, eljárási munkáltatói feladatok A munkaeszközök, munkafolyamatok és az egyéni védőeszközök egészséget nem veszélyeztető és biztonságos alkalmazásával kapcsolatos munkáltatói feladatok Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkahely létesítésével és használatával kapcsolatos feladatok Az anyagmozgatás, rakodás, szállítás, tárolás és raktározás munkavédelmi követelményeinek biztosításával kapcsolatos feladatok Képzési helyszínek Budapest Székesfehérvár Tatabánya Esztergom-kertváros Időtartam 2 félév 2 félév 2 félév 2 félév Tervezett kezdés 2008. szeptember 2008. szeptember 2008. szeptember 2008. szeptember Tanfolyami napok szombat szombat szombat szombat Cím Gizella út 42-44. Várkörút 56. I/21. Győri út 23. Wesselényi u. 35-39. Részvételi díj 100.000,-/ félév Vizsgadíj 35. 000,- Ft Jegyzetköltség 25.000,- Ft Elérhetőségek Esztergom: Móczik Márta tanfolyamvez: 33/435-755/130 vagy 131 fax:/ 33 / 435-664 Bihari Éva tanfolyamszervező Budapest: 06 / 1 / 2012-408, 06/ 1 / 2018-456 Tatabánya: 06 / 34 / 510-273, 06 / 34 / 510-272 Székesfehérvár: 06 / 22 / 501 888 Honlap: www.oktav.hu, E-mail: oktav@oktav.hu; moczik@oktav.hu, bihari@oktav.hu 06 / 40 / 990 – 000
Nyilv.t.szám: 11-0019-04 Akkreditáció: AL-0048 MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS szaktanfolyam A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 54 862 01 0000 00 00 A szakképesítés megnevezése: Munkavédelmi technikus A szakképesítés szintje: emelt szintű Felügyeleti szerv: Szociális és Munkaügyi Minisztérium A jelentkezés feltétele: érettségi Egészségügyi alkalmasság
Helyi hívás! Egyéni fizetők részére kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk! Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!

